Hát lassan véget ér a 22 hónapja tartó fogszabályozásom. Egy percét sem bánom. Voltak nehéz napok, időszakok. A legemlékezetesebbek közé sorolnám a 11 napig tartó pépes kaján élést, és az impaktált fogeltávolítást. Hosszú hónapok teltek el, néha "szenvedéssel", néha jó hírekkel. Voltak jó pillanatok is, mint például, amikor valaki megdicsért, hogy milyen aranyos a fogszabályzóm. Vagy amikor rendeződtek soraim, és elkezdtem látni a változást én is. Most már tökéletes a harapásom, szép az ívem. Eddig is bátran mosolyogtam, mert tudtam, hogy azért van, hogy még jobb legyen. De ezután még bátrabban fogok, egy hosszú időszak után. Az utolsó éjszakám lesz a fogszabályzómmal. Holnap már "szabad" leszek. És mindezt kezdhetem elfelejteni. Amikor elkezdtem az írást, a blogot, még koptattam a sulipadot, és fogalmam sem volt arról, milyen a nagybetűs élet. Azóta már egy másik szakmát tanulok, és fél éve dolgozom. Elköltöztem otthonról, és a párommal élek. Mindig vártam a napot, amikor a végére érek. Most mégis úgy érzem félek. Kicsit az újtól, kicsit a változástól... Persze ez nem olyan félelem, mint amikor valami rossztól tart az ember. Ez amolyan izgatott félelem. Amíg előtte álltam, hosszúnak tűnt az út, és sosem láttam be a végét. És ha most visszanézek, úgy érzem olyan gyorsan telik az idő. Kezdetét veszi egy "új élet". Alig pár óra, és ott ülök majd a székben, miközben megszabadítanak a drótoktól, breckettektől, gumiktól. 10:10 - mintha beleláttak volna a fejembe, hogy imádok ilyen időpontokban kívánni valamit. Most már nem is kell kívánni... csak várni. :) Életem egyik leghosszabb éjszakája lesz, de megéri!